A Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony 2010. május 8-án Perkátán, a Győry kastélyban rendezte meg hagyományos, immár XVII. Kistérségi Borversenyét. A verseny az Adonyi Kistérség nyolc településének (Adony, Besnyő, Beloiannisz, Iváncsa, Kulcs, Perkáta, Pusztaszablocs,…

Április 24-én rendezte meg a dunaföldvári Szent Rókus Borrend a II. Duna-menti Települések Borversenyét. A versenyre 32 településről 350 bormintával neveztek be a résztvevő gazdák. A zsűrizésben neves borbírálók és közéleti személyiségek is részt vettek, többek között…

2010. március 6-án a szlovákiai Marcelházán részt vettem a 6. községi borversenyen. A kapcsolat borrendi ismeretséggel kezdődött, korábban egy kisebb, majd egy nagyobb létszámú csapattal is ellátogattam már a marcelházi borbarátokhoz. Ezt a meghívást az Adonyban töltött 2…

A 2010. február 26-án megrendezett Almásfüzitői 28. Nyílt Nemzetközi Borversenyen a Kékfrankos 2009-es boromat a bírálat első köre után - ahol is 89,0 ponttal Aranyérem minősítést ért el - a Csúcs-zsűri visszakérte, amely visszakóstolás során a 417 összes…

süti beállítások módosítása