Április 24-én rendezte meg a dunaföldvári Szent Rókus Borrend a II. Duna-menti Települések Borversenyét. A versenyre 32 településről 350 bormintával neveztek be a résztvevő gazdák. A zsűrizésben neves borbírálók és közéleti személyiségek is részt vettek, többek között dr. Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, gróf Széchenyi Mihály, a nagycenki Széchenyi dinasztia leszármazottja vagy éppen Pálffy István médiaszemélyiség. A versenyen 3 bortétellel indultam és bíráltam is.

 

A versenyről...

Zweigelt 2009 - A versenyen a legszebb eredményt a Zweigelt 2009-es borom érte el, ami a 137 összes nevezett újvörös közül 19,28 bírálati pontszámmal, Arany minősítést kapott és a csúcs-zsűrizést követően az abszolút 2. helyet szerezte meg. Előtte, utána Cabernet Sauvignonok foglaltak helyet maguknak. Ez egy várakozásomon felüli, szép eredmény és igazán büszkeséggel tölt el, hogy annak ellenére, hogy sokak megpróbáltak lebeszélni a fajtáról, többek között olyan indokokkal, hogy ez egy "félvad" fajta, nekem már az új telepítés szűztermés borával sikerült cáfolatot adnom ezekkel szemben. Az eredmény egy nagyon erős alapot adhat most a későbbi építkezéshez. Megjegyzésként a bizottsági elnök ezt írta: jó, picit nyers.

Vegyes fehér 2009 - A versenyben a 133 összes nevezett újfehérbor közül a 23. legjobb eredményt érte el 18,24 bírálati pontszámmal, Ezüst minősítéssel. Ezt az eredményt is elég szépnek tartom. Megjegyzés: vékony, de harmónikus. Hát igen, a piros szlankák... :-)

Kékfrankos 2009 - A korábban legjobban szereplet borom most szerényebb eredményt ért el. 16,74 bírálati pontszámmal, Bronz minősítést kapott. Megjegyzés: zavaros, kénhiányos. Hát igen, erre a borra most oda kell figyelnem. Azért nem bukás ez sem... Orvosolom a problémáját.

Az ünnepélyes díjátadóra május 1-jén került sor.

Oklevél átvétele Vorák Józseftől, a Szent Rókus Borlovagrend nagymesterétől

Erről a díjról maradtam le egy hajszállal... :-(

 

A bírálatról...

A bírálóbizottság elnöke Fritmann János ismert soltvadkerti borász, a 2007-es Év Borásza díj kitüntetettje volt. A 350 bormintát 8 darab, egyenként ötfős zsűri bírálta. Az én bizottsági elnököm László Éva, a Promontorbor laborvezetője, egyébként borrendi társam, borrendünk főpohárnoka volt.

Bizottsági munka (Fotó: Mudra László)

 

Az eseményről bővebben itt olvashatnak:

A Mezőföldi Élet cikke

Borverseny eredmények - Újvörös kategória

Borverseny eredmények - Újfehér kategória

 

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokszuletik.blog.hu/api/trackback/id/tr191968126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyberényi szőlőskert · http://nagybereny-szolo.blogspot.com/ 2010.05.02. 20:59:31

Gratulálunk a Zweigelthez! Asszem, mondtam is, hogy finom az a bor! :-)

fiatalborivo 2010.05.04. 10:31:12

Én is csak további gratulációt tudok megfogalmazni, jók a boraid, a fehéret majd legközelebb megkóstolom, sajnálom hogy olyan hamar távozni kellett, hát ez van amikor mások sietnek és a mások visznek haza. Na sebaj majd a diófák alatt beszélgetünk.
süti beállítások módosítása