Amikor mintegy 12 évvel ezelőtt elindultam a borkészítés és a szőlőművelés igencsak rögös útján, akkor biztosan nem sokat tettem volna tétként arra a fogadásra, hogy egykor majd szőlőterületet fogok vásárolni. A kezdeti évek során, az otthoni vegyes fehérszőlőből készült bor mellé, kiegészítésül vásároltam egy-egy évben kékszőlőt rozé- és vörösbor készítés céljából. Vettem Kékfrankost Györkönyből, Zweigeltet Soponyáról. Aztán már némi újdonság okán és a borigény megnövekedése miatt fehérborszőlőt is vásároltam, elsősorban Nadapról Zengőt, majd több éven is Rajnai rizlinget. Közben állandó Kékfrankos szőlő forrásra találtam Tolnából. Mindezek mellett a borokban is volt némi minőségi és mennyiségi emelkedés. Az első években, úgy gondolom, mindent megéltem a borhibákkal és borbetegségekkel kapcsolatban, amit egy zöldfülű megérhet: volt egeres, nyúlós, záptojásos, virágos, ecetes, stb. bortételem is.  Szerencsére mindezek akkor még csak üvegballonban, így hordót nem tettem tönkre velük. (Azóta sem...) Évről-évre azért javult a tudásom, már kerültek ki hibátlan tételek is a pincéből. A kezdeti 1-2 hektós mennyiség is szépen lassan emelkedett. Így teltek az "első évek", aztán eljött az áttörés ideje...

attisch 2010.04.09. 12:15

Tavaszi munkák

Az elmúlt időszakban kicsit összecsaptak a fejem fölött a munka hullámai, de most összefoglalom az utóbbi napok ténykedését a birtokon.

Először is, a korábbi próbálgatás után, lemetszettem a teljes területet. Több, mint 2 teljes napot vett igénybe a 406 tőke metszése, lekötözgetése. Volt, ahol karót kellett igazgatni, volt, ahol törzset kötözni újra, de a legidőigényesebb a levágott részek támrendszerről való lerángatása volt talán.

Ez egy folyamatosan frissülő poszt, ahol nyomon követhető az általam elvégzett növényvédelmi munka, a felhasznált növényvédőszerek, időpont, dózis, stb.

Utolsó frissítés: 2010. július 4.

Én a megelőzés híve vagyok és az időjáráshoz, fenológiai stádiumhoz igazított tervszerűen elvégzett növényvédelmet preferálom.

A Nagyberényi szőlőskert blog elkövetője, ToM vasárnap meglátogatott kedvesével, hogy megismerje az adonyi szőlőhegyet, a pincémet, a szőlőmet, a boraimat és engem is.

Ugyebár eddig "csak" blogbarátok voltunk, olvastam az ő blogját, persze némi ihletet is merítettem belőle és az ő példája volt az egyik, hogy miért is kezdjem el ezt az egész blogozást. Aztán a Szőlő - Index Fórumon is hozzászóltunk egymáshoz és másokhoz is. Ott ajánlott némi fölösleges szőlős-boros szakirodalmat, amit én örömmel el is fogadtam. Ő azonnal postázta, hosszas győzködésem ellenére sem fogadta el még a postaköltséget sem. Hát, üde történet a mai világunkban.

Aztán némi egyeztetés után eljöttek hozzánk, hogy szemügyre vegyék a birtokot.

A látogatásukról szóló beszámolót a blogján olvashatják:

http://nagybereny-szolo.blogspot.com/2010/03/guyot-es-borkostolo.html

Ezúttal az általam választott nemes- és alany szőlőfajtákról írok. Forrásként segítségül hívom a bibliaként tisztelt Csepregi Pál - Zilai János: Szőlőfajta-ismeret és -használat című, a Mezőgazdasági Kiadó által 1988-ban kiadott könyvet.

A második részben a Kékfrankosról és a Zweigeltről lesz szó.

süti beállítások módosítása