Egyetlen igaz technológia címmel indított el sorozatot blogján Rambo, a szőlősgazda. Nagyon tanulságos és érdekes az eddig felvonultatott technológiai sokszínűség és gondolkodás, amiről a meginterjúvolt borászok beszámoltak. Ez adott ihletet arra, hogy - nem megélhetési,…

A Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony 2010. május 8-án Perkátán, a Győry kastélyban rendezte meg hagyományos, immár XVII. Kistérségi Borversenyét. A verseny az Adonyi Kistérség nyolc településének (Adony, Besnyő, Beloiannisz, Iváncsa, Kulcs, Perkáta, Pusztaszablocs,…

2010. március 6-án a szlovákiai Marcelházán részt vettem a 6. községi borversenyen. A kapcsolat borrendi ismeretséggel kezdődött, korábban egy kisebb, majd egy nagyobb létszámú csapattal is ellátogattam már a marcelházi borbarátokhoz. Ezt a meghívást az Adonyban töltött 2…

Köztudott, hogy a borral foglalkozó gazdának, aki borát okszerűen akarja készíteni és kezelni, annak ismernie kell a bor kémiai összetételét, az érésnél és kezelésnél mutatkozó változásokat. A szőlő és a bor objektív átvétele, minősítése, a technológia irányítása, a…

süti beállítások módosítása