Egyetlen igaz technológia címmel indított el sorozatot blogján Rambo, a szőlősgazda. Nagyon tanulságos és érdekes az eddig felvonultatott technológiai sokszínűség és gondolkodás, amiről a meginterjúvolt borászok beszámoltak. Ez adott ihletet arra, hogy - nem megélhetési, hanem hobbiborászként - én is átgondoljam a ténykedésemet, rögzítsem a jelenlegi állapotokat, gondolatokat az esetleges későbbi továbblépés, fejlődés és különösképpen a blog adta eszmecsere-lehetőség kedvéért. Következzen tehát az én technológiai beszámolóm.

 

Technológia - Schmidt Attila

 

Művelési mód

A szőlő emelt egyes Guyot művelésű, térállása 180x110 cm. Ez egy tőkének 1,98 m² termőterületet jelent. A vezérdrót 90 cm magasan van, amin függőlegesen vezetem az egy szálvesszőt, ami kb. 1 méter hosszú.

A birtokon lévő szőlőn kívül van otthon vegyes csemege- és kevés borszőlő fejművelésben 1x1 m-es térállással, valamint egy másik területen szintén vegyes szőlő, alacsony kordonos műveléssel, 180x100 cm térállásban.
 
Metszés

A metszéskor egy 2 rügyes ugarcsapot hagyok és egy 10-12 rügyes termőcsapot, ami a gyakorlatban egy szálvessző.
 
Biztosító csapot (fagycsapot) nem hagyok.
 
Talajmunkák

Évente kétszer rotálok: tavasszal, metszés után és ősszel, a szüret után. Az év többi részében kapálással tartjuk gyommentesen a sorokat és sorközöket egyaránt.
 
Tápanyag utánpótlás

A lemetszett venyige aprítása és visszajuttatása a szőlőbe egyelőre még csak tervben van, a megoldáshoz az aprítógép hiányzik még. Ez a közeljövőben beszerzésre és megvalósításra kerül. A préselés után a szőlőtörkölyt visszajuttatom a területbe. Először árkot húzok neki, majd a behordás után visszatakarom a törkölyt.
 
A fentieken kívül június és július hónap folyamán minden permetezéskor adagolok kombinált lombtrágyát is.
 
Zöldmunkák

A metszés után eltávolítom a felesleges hajtásokat (gyomlálás), amikor azok elérik a ~10 cm nagyságot. Ekkor még felülről (állva) is jól átlátható a hajtások helyzete és a későbbiekben nem megy energia a nemkívánatos hajtásokba. Általánosságban elmondható, hogy a metszéskor meghagyott rügyekből előtörő hajtásokat ilyenkor csökkentem, ugyanis a metszéskor meghagyott 12-14 rügyből 9-10 hajtást hagyok meg legfeljebb.  A tőketörzsből előtörő hajtásokat is ilyenkor morzsolom le.
 
A gyorsan növekedő hajtásokat hetente befűzöm a 3 sorban kihúzott huzalpárok közé. A huzalpárok a vezérdrót felett rendre +25, +30 és +35 cm magasságokban találhatók. A hajtásokat nem rögzítem, saját kacsaikkal kapaszkodnak.
 
A gyomlálás és a folyamatos fűzögetés következtében egy átlátható, jól kezelhető lombfalat kapok, ami ideális a növényvédelmi munkák alapjául és a folyamatos napérés céljából. A fürtzónát nem levelezem ki. Azt tapasztaltam az utóbbi években, hogy az esetlegesen kilevelezett, nap által folyamatosan ért fürtök egyszerűen megégnek a tőkén.

A fürtválogatást júliusban végzem, fajtánként differenciáltan. A kékszőlőkön (Kékfrankos és Zweigelt) hajtásonként maximum 1 fürtöt, az Olasz rizlingen hajtásonként maximum 2 fürtöt hagyok. Figyelembe veszem a „nagykönyv” szerinti fürt átlagtömeget, ami az Olasz rizlingnél 90 g, a Kékfrankosnál 150 g, a Zweigelt esetében 180 g. E szerint állítom be fajtánként a meghagyni kívánt fürtök számát. Nem követem az 1 kg/tőke „mindenki vallását”. Nekem a 2 kg/tőke az optimális cél.
 
Hónaljhajtást egyáltalán nem hagyok, azokat a heti rendszerességű betűrködéskor folyamatosan kitörögetem.
 
A csonkázást az általam elérhető legmagasabb ponton 210-220 cm-en végzem. Július végén - augusztus elején erre a célra már csak sövényvágó ollót használok.
 
Növényvédelem

Lemosó permetezést alkalmazok, a rügypattanás stádiumában. Atkák megjelenése esetén, az első permetezés alkalmával, 10-20 cm hosszú hajtásoknál atkaölővel is permetezek. A permetezés program szerint történik, ameddig lehet, zöld szerekkel. Száraz, fertőzésmentes időszakban a permetezési fordulókat 14-15 napra nyújtom. Mind kontakt, mind felszívódó szert használok, a permetezésekkel június - július folyamán lombtrágyát is kijuttatok.
 
Szüret

A szüret időpontjának megválasztását befolyásoló tényezők:
-         az időjárás és annak előrejelzése,
-         a cukorfok,
-         a szemrevételezéses vizsgálat,
-         a fásodás megindulása a fürtkocsányon is,
-         a korábbi évek tapasztalata,
-         a rokonság szabadideje.
 
Az eddigi tapasztalatok szerint alkohol-túlsúlyosak a borok, ezért próbálom a szüreti időpontot némiképp előrébb hozni a következő szüretekkor. Általában a délelőtt folyamán sikerül befejezni egy-egy fajta szedését. Különösen a rozé alapanyagánál tartom fontosnak a hideg indulást. A leszedett szőlőt vödrökből a puttonyba öntjük, majd a területről a présház elé levisszük, ahol egyből bogyózzuk-daráljuk.

A szőlő feldolgozása

A présház előtt a szőlőt zúzzuk-bogyózzuk. Ahogy telik cefrével a kád, hektoliterenként adagolom a kénessav-törzsoldatot. (1 dl 5%-os törzsoldatot/hl.) A szőlő nem ázik cefrén, hanem azonnal kipréseljük. A préselést hagyományos présen végzem. A présre – térfogatánál fogva – egyben felfér egy-egy fajta cefréje. A törkölyt egyszer vagy legfeljebb kétszer nyomom ki. Külön megy a szín- és a préslé, azonban tavalyi tapasztalatok szerint a (részben) présléből készült bor lett az értékesebb. A mustot nem kénezem és nem ülepítem. Viszont van egy különleges technológiám, mely szerint a préskosárba gyári tiszta táposzsákot teszek, melynek a szőtt pórusain átmegy a viszonylagos tisztaságú must, felfogva a durvább bogyódarabokat és szennyeződéseket is. Ezzel a technikával a „sima” préseléssel szemben kb. negyedannyi aljat kell csak elválasztanom az első fejtéskor.

A fehérszőlők mustját hordókba töltöm, és ott indul el a forrás. A fahordók 50-200 literesek, részben újan, részben használtan kerültek a borászatba, a legfiatalabb is már legalább öt éves, így a faíz nem jelent problémát. Az elmúlt évben minden musthoz speciális fajélesztőt használtam, tápsó adagolásával. Az idei tervekben szerepel egyazon tétel fajtaélesztős és fajélesztő nélküli erjesztése is, a további technológia megalapozására. A pince hőmérséklete szüret környékén 16 fok, a téli időszakban lehűl akár 10 fok alá is. Az erjedés így rendben lezajlik, a hideg stabilizáló hatására és a tökéletes kiforrás okán a borok tavasszal-nyáron nem indulnak újra. A tél végi laborvizsgálatot, az eredmény függvényében a kénszint beállítását követően tavasszal a borok már stabilak.
 
A rozét különleges technológiával készítem: az ennek szánt anyagot, a fentebb leírt hideg indítást követően, bogyózás-darálást után egyből a présre rakom és a kívánt színmélység eléréséig húzom. A cefrekénezést a fentebb leírtak szerint végzem itt is. Utána a maradék, kissé még leves törköly megy a szőlő közé. A must saválló acéltartályba kerül, ahol innentől kezdve a teljes pályafutását tölteni fogja.

A vörös szőlők bogyózás után a présházba, 220 literes műanyaghordókba kerülnek, amelyeket a tetejükkel takarjuk le. A kis mennyiség miatt a cefre nem melegszik túl. Az első pillanattól kezdve kézzel, naponta 3-4 alkalommal csömöszölöm a törkölyt teljes kiforrásig. Amint leáll a törkölykalap-képződés, a cefre tetejét légmentesen lezárom fátyolfóliával. Nem préselem azonnal. Tavaly a 21-24 napos héjon áztatás alatt, a 6-7 nap kiforrás után az almasavbontás is szépen megindult a 16-18 fokos közegben. A préselést szintén táposzsákban végzem, a vörösbort sem ülepítem, viszont 10 g/hl metabiszulfidot már ekkor megkap és fahordókba kerül.
 
Pincemunkák

Az összes bort – a szüret időpontjától függően – december hónap folyamán lefejtem, ennek során megkapják az alapkénezést is, amit porított borkénnel végzek. Az első fejtés előtt két héttel a fehér- és rozéborok sima bentonitos derítést kapnak. A vörösborokat nem derítem. A kevés, palackozásra kerülő tételt „finom” szűrőlapon keresztül megszűröm a palackozással egy menetben, általában a nyár folyamán.
 
Hordók kezelése

A fehérborok és a vörösborok is használt, minimum 5 éves hordókban érnek. A rozéborok csak saválló acéltartályban erjednek és „érnek”. Tervben van régi hordó 200 literes újjal való kiváltása is, vörösborérlelés céljára, további újhordós jegyek elérése.
 
A kiürült hordókat kétszer hideg vízzel öblítem, majd a kiszikkasztást követően 1-1,5 havonta hektoliterenként 1 kénlappal kezelem.
 

 

Kérem minden olvasó kommentárját, hogy célom, az eszmecsere megtörténhessen!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokszuletik.blog.hu/api/trackback/id/tr662012799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fiatalborivo 2010.05.18. 18:07:51

Új info a táposzsák, érdekes és működik is ahogy írod, de sehol nem láttam még. mindig tanul az ember. Ezzel kapcsolatos kérdésem hogy a kosarat borítód csak belülről vagy az aljára is raksz? Esetleg a kifolyójáratba is? Mi ezt a részt úgy oldjuk meg hogy a kármentőbe lefolyó lé szivattyúval kerül azonnal a hordókba, e szivattyúzás során a szivattyú szivó része nem közvetlenül a kármentőbe kerül hanem egy durva műanyag szűrőbe amin 3-4 milis rések vannak, ez a bogyók, nagyobb zavarosító tényezőket szűri, majd ebbe a műanyagba kerül egy fém szűrő, ami be van vonva egy saválló szúnyogháló szövéssürüségű hálóval, ez gyakorlatilag mindent megszűr.Na ebbe a saválló szűrőbe kerül a szívócső és így szűrünk. Pont ezért a fehérnél használjuk leginkább, a vörösnél már a rostanyagok, extrakt miatt hamar eltömődik a saválló háló és nem engedi a szívórészhez befolyni a mustot, így itt vagy nem használjuk ezt, csak a műanyag nagyréses szűrőt, vagy ha nem sietünk, nagyon ráérünk akkor kiszívunk 20-30 litert, azt letisztítjuk a rostoktól a szűrőt és folytatjuk.

attisch · http://birtokszuletik.blog.hu/ 2010.05.18. 22:17:50

@fiatalborivo: Van más is, aki így, táposzsákkal csinálja. A prés méretétől függően 2-3-4 zsákot a kosárba rak és azt tölti meg a cefrével. Az én présem 270 literes. Úgy oldom meg, hogy 2 zsákot mindkét élénél felvágok, aztán a zsák alján középen vágok egy lyukat a tengelynek és mint egy U-alak a zsákot ráhúzom a tengelyre, magát a szövetet rásimítom a préskosárra. A másik zsák ehhez képest 90 fokkal elfordítva van. Így teljesen, tehát a kosár alján is, a zsákszövet körülveszi a cefrét, nekisimul a kosár léceinek. Felül is vissza tudom hajtani a nyomó félkörök alá. Hát így megy. Megnézem majd, van-e képem erről...
Egyébként meg mindenki szűri valahogy a durvább részeket. Legtöbben a prés csőre alá tesznek durvább-finomabb szövetű szűrőalkalmatosságot.
Még annyit, hogy valamiért a Kékfrankos cefréje nagyon nehezen folyik át a zsákszöveten. Csak töltöm, töltöm a kosarat és alig csurog valami. Szerintem ilyem a bogyóhús, sűrű rostú. Kicsit játszani kell vele, aztán ha már fent van a feltét a présen azért ki lehet nyomni szépen.

csiri-csuri 2010.05.18. 23:31:47

Amióta van bogyózónk, mi is teszünk a prés kosárba több rétegben összehajtott hálót (fólia sátorok árnyékolásához használ zöld háló) a nagyobb darabkák, magok visszatartására.
Én is december elején fejtek seprőről. Az új bor érezhetően mozgásban van még. Január közepén ismét fejtés finom seprőről, és ekkor kerül bele bentonitos-zselatinos derítő szer (fehér és rozé borom van). Tapasztalat szerint így sokkal jobb az eredmény, mint ha kimarad a finom seprős fejtés. A derítés hatékonyságához fűteni kellett a pincét, ne menjen 12 fok alá a hőmérséklet. Január végére 6-7 fokra hűlt a pince, elkezdett kicsapódni a borkő. Jövőre rásegítek a hűtésre, kipróbálom a házi hidegkezelést. A pince elülső részét le fogjuk választani, odacsoportosítjuk az új borokat, sűrűbben/hosszabban hagyjuk nyitva az ajtót...
Az üres hordókat szerintem elég 2-3 havonta újra kénezni. Ha egészséges, elég fél vagy 1/3-ad kénlap is. Karbantartás előtt ellenőrzöm az állapotukat. Egy pálca végére rögzített, gépkocsi hátsó lámpa izzó, akku töltőről üzemeltetve fényáradatod ad a hordóban.

csiri-csuri 2010.05.18. 23:33:44

@csiri-csuri: fél vagy 1/3-ad kénlap is/hektoliter

attisch · http://birtokszuletik.blog.hu/ 2010.05.19. 20:16:27

@csiri-csuri: Még nem teljesen értem az érvelésedet. Attól, hogy kétszer fejtesz, jobb a bor? Természetesen nem lesz 100% tiszta nekem sem az első fejtés után, de elhanyagolható mértékű az a seprő, ami a bor alatt van a továbbiakban az első fejtés után.
Más: a pince fűtését ki tudod váltani, ha a derítőszert váltod le. A Drifine nevű derítőszer ugyanis akár 5 C-fokban is hatékony és elég jó tapasztalatok vannak róla. Próbáld ki. Szerintem egyébként elég a 6 C-fok, amit írsz, a stabilizáláshoz. A borkőprobléma legalábbis biztosan megoldódik. Nekem ezzel nem szokott problémám lenni a palackos tételeknél.
A hordók kénezésének idejét én is nyújtani szoktam már az x. alkalomhoz közeledve és csökkentem a kénszelet mennyiségét is. Egyébként okos jószágok a hordók, annyit "vesznek" be a kénből, aminnyire szükség van nekik. Nekem is van ilyen belógatható izzóm, csak 220 V-os... :-)

csiri-csuri 2010.05.19. 21:28:50

@attisch: Nem lesz jobb (kvázi finomabb) a bor, hanem csak tisztább, tükrösebb. Seprőről fejtéskor még igen aktív a bor, nem tükrös. Mire megállapodik annyira, hogy érdemes a derítő szert belerakni, már ismét van annyi üledék, hogy előbb lefejtem róla, s úgy keverem bele a derítőt. Idén csináltam először így, illetve az egyik tételnél kihagytam ezt a plusz fejtést, és szabad szemmel látható a különbség a tisztaság között. Nekem nincs szűrőm, ez lesz a végleges, palackos állapot.
Illetve nem igaz, hogy nincs szűrőm. Vettem egy abszolút hobbi kategóriásat. 5e ft, plusz 5e ft a szűrő lapok. Szivattyú nem járt hozzá. A bor mozgatásához egy mosógép szivattyút használok, aminek a próba alapján kicsi a teljesítménye a szűrőn keresztüli préseléshez. 2 óra alatt 4 palacknyi bort tudtam keresztül tuszakolni... Különben csak elvesz az illatból és zamatból. Elég tiszta a bor a családi-baráti körben való fogyasztáshoz. A szűrő projekt így elnapolva.
A hidegkezelést egy borkóstolón említette a borász. Két hétig -2 fokra hűtötte a borát, de a -4 még jobb lett volna szerinte. Kíváncsi vagyok, hogy ha az idén mért, természetes módon 6 fokra süllyedt hőmérsékletet lejjebb viszem, jobb lesz-e az eredmény. Nagyon köszi a derítőszer tippet. Leírása szerint 5 fok alatt a leghatékonyabb fehér boroknál, így összeköthető a hidegkezeléssel.
Magas feszültségen dolgozol, csak óvatosan! :-) Az én 24 és 28 literes hordóimba nem is férne bele. A kénlapot is törnöm kell. Hosszában is.

fiatalborivo 2010.05.20. 17:03:22

@csiri-csuri: a túl sok fejtés is vesz ám el a bor frissességéből, zamataiból, ízéből. Fejtesz először, azt fejtesz derítés előtt, azt derítés után megint? Azt még tavasz sincs de már 3szor fejtettél. Mert ugye derítés után pár héttel is illik fejteni, mert nem feltétlen tesz jót a bornak hogy a derítő ott van az aljában.

csiri-csuri 2010.05.21. 11:34:15

@fiatalborivo: Pontosan, ahogy mondod. Mondjuk úgy, hogy a seprőről és derítőről fejtés szükséges. Ehhez képest idén beiktattam egy plusz fejtést, ami a korábbi illetve kontroll tételekhez képest jelentős javulást eredményezett. Mivel nem szűrök, avagy ha szűrés helyett tekintem a plusz fejtést, akkor azzal sokkal kevesebbet veszek el a borból, mint a szűréssel. A fejtéseket kvázi zárt rendszer szerint csinálom. Ezen műveletek után többet nem piszkálom a bort, ez a végleges állapot. Pontosabban az utolsó művelet a palackozás. Tavaszra kész a bor. A korábbi évek tapasztalata alapján a csiri-csuriból készült bor (az én szőlőművelési eljárásom és pincetechnológiám szerint) áprilisra lesz stabil, ekkor a legüdébb, palackérett. Meglátásod ezzel kapcsolatban? Te milyen rendszer szerint csinálod? Milyen fajtáitok vannak? Hosszabban kell érlelni azokat? Milyen beavatkozásokat kell még tenni?

fiatalborivo 2010.05.21. 12:40:16

Értem, ha van kontroll minta és ahhoz képest jobb a több fejtéssel akkor rendben. Azt kell tudni hogy nálunk elég gyorsan fogy a bor és nem palackozunk egyáltalán, hanem hordóból, csapon vagy anélkül fogyasztjuk. A darabíz elkerülése miatt így az összerendezés-kvázi fejtés nálunk plusz 1-2 alkalommal jelentkezik az év során és az utóbbi években azt vettük észre hogy előbb öregszenek a borok, így most próbáljuk a legkevésbé háborgatni őket és csak akkor fejtünk illetve rendezünk össze 2 hordóból egybe bort ha muszály. Illetve idén első pillanattól kezdve csap és úgy isszuk mert felülről is sok levegő ment a hordóba a napi nyitogatás eredményeként(ja azért fogy sok bor mert 3an vagyunk férfiak plusz a haverok is gyakran betérnek, nem azért mert alkoholisták vagyunk :)).
A teljes technológiát ide azért mégse írnám le, ez mégse az én blogom.
Fajták: vörös: zweigelt, kékfrankos, merlot, fehér: rieslingszilváni főleg és olasz, rajnai pár tő, tramini kicsit több Összvissz 15 hl körüli az éves borállomány, vörösbor és fehérbor készül(nincs fajbor) 5 hl vörös, 10 hl fehér. Érlelés nem feltétlen kell több, de mivel nem palackozunk, saválló egyelőre nincs, így érik amíg el nem fogy.

attisch · http://birtokszuletik.blog.hu/ 2010.05.21. 18:34:12

Én is azon a párton vagyok, hogy minél kevesebbet nyúzzam a bort. Emiatt vonom össze az első fejtést és a derítést, ne kelljen annyit mozgatni. A háromszori fejtést én soknak tartom. Egyszeri bőven elég, felvesz annyi oxigént a bor, hogy a fejlődése jó úton legyen. A további fejtegetés csak az István (fiatalborivo) által körbeírt oxidáltságot okozza.
Ahogy leírtam, én hordóban érlelem a fehéreket és a vöröseket, de nem abból fogyasztok, ahogyan Istvánék. Nálam a hordók mindig tele kell, hogy legyenek. Én nem tudnám elképzelni, hogy akár csapon, akár felülről engedjem ki a bort és az utána hetekig darabban legyen. Mindenképpen jelentkezne rajta a darabíz. Az én megoldásom: ha már nincs mit inni, hordóból saválló tartályba belefejtem és ott "mindig tele" lesz, amíg ki nem fogy. Akkor mehet bele a következő hordó. Szüret előtt meg minden maradék... :-)

csiri-csuri 2010.05.22. 00:16:16

@attisch: Mit nevezel első fejtésnek? A posztban a pincemunkánál írod, hogy decemberben lefejted az új bort. Én ezt a seprőről fejtésnek értelmeztem. Aztán írod, hogy az első fejtés előtt két héttel kevered bele a derítőt, illetve ezzel összhangban az előző hozzászólásodban, hogy az első fejtést összevonod a derítéssel. Én ezt úgy értelmezem – lehet, hogy nagyot tévedek – hogy az „első fejtés” a seprőről való fejtés utáni első fejtés.
Felmerül bennem a kérdés, hogy a seprőről való fejtéskor kinek milyen állapotú a bora (mennyire tisztult már le, milyen aktívan dolgozik még -> mennyi üledék lesz még, pl. a további fejtések miatt), avagy hogyan, milyen szempontok szerint választjuk meg a seprőről fejtés időpontját. Mondjuk, fehér borról van szó, s a szőlőből egy könnyű, üde bort szeretnénk készíteni. Ez utóbbi cél talán azt kívánja, hogy ne hagyjuk sokáig seprőn, amint lehet, válasszuk le. Viszont túl hamar nem lehet, bizonyos állapotot el kell érni. Mennyi idő a szürettől eddig az állapotig eljutni? Mennyi ideig tart az erjedés? Segítem (változtatom) fajélesztővel, tápsóval? Szabályozom, irányítom a hőmérsékletet? A gyümölcsösség, minél illatosabb maradjon érdekében alacsonyabb hőmérsékleten erjesztem, ami hosszabb ideig tart, vagy magasabb hőmérsékleten mihamarabbi erjedést kívánok? Vagy hobbi borászként a természetnél maradva, ahogy abban az évben az időjárás alakította a pince/borház hőmérsékletét?

attisch · http://birtokszuletik.blog.hu/ 2010.05.30. 18:30:58

@csiri-csuri: Első fejtésnek az újbor decemberi első fejtését nevezem. Ez előtt két héttel adom hozzá a derítőszert. Így tehát ekkor, egyszer fejtek.
Ha már a fehérbort vetetted fel: tavaly 7-10 nap alatt végbement a forrás. Nem hűtöttem, a pincém 15 C-fokos volt, max. 200 liter volt egyben (hordó). Fajélesztőt és tápsót is kapott. Idén szeretném megpróbálni a fajélesztő-vadélesztő technológiát külön-külön. A forrás végeztével elkezdett szépen lassan tisztulni, majd a fejtést megelőző derítés hatására igen szép tisztaságú bort fejtettem. Az idei évben célkitűzésem, hogy a rozét hűteni fogom forrás közben kisüzemi módszerrel (fagyott ásványvizes flakonokkal).
Nem tudom, hogy megválaszoltam-e minden kérdésedet, de ha nem, írj még?! :-)

csiri-csuri 2010.06.04. 12:12:59

@attisch: Számomra furcsa, hogy a derítő szert a seprőről fejtés előtt kevered a borba. Amikor én csinálom a seprőről fejtést, az új borom még nem alkalmas derítésre a benne zajló aktív folyamatok miatt, továbbá tisztító művelet célzattal nem kavarnám fel a seprőt. Inkább plusz fejtést csinálok, törekedve az egységnyi borhoz kevert derítőszer mennyiségének minimalizálására is.
Korábbi években kipróbáltam kétféle fajélesztőt. Tavaly visszatértem a természet adta élesztőkhöz, annyi különbséggel, hogy tápsót kapott (a kezdeti években azt sem).
Idén kipróbálom az általad javasolt derítőszert. Remélem, kapható kis kiszerelésben, és nem arany áron mérik.

fiatalborivo 2010.06.25. 12:30:07

Hello Attila, ennyi dolog van a szőlőben hogy nincs időd új postra?

attisch · http://birtokszuletik.blog.hu/ 2010.07.04. 14:03:27

@fiatalborivo: Helló István! :-)
Valóban kicsit összejöttek a dolgok, és alaposan elmaradtam a beszámolókkal, pedig lenne miről írni: nagydíjat nyertem, palackoztunk, küzdök a gombabetegségekkel. De a konkrét kérdésedre válaszolva: a sok dolog közepette a birtok szépen rendben van...
Hamarosan visszatérek! :-)

attisch · http://birtokszuletik.blog.hu/ 2010.07.04. 14:16:12

@csiri-csuri: Én így csinálom! :-) Az "inkábbok" közül én azt választom, hogy inkább kevesebbszer nyúzom a bort fejtéssel. Az idén igyekszem minden tételt vadélsztővel és fajélesztővel külön-külön is erjeszteni és összehasonlítani a végeredményt. A Drifine-t megfelelő helyen akár grammra is meg lehet venni és a használatát is elmondják. Kicsit drágább csak, mint pl. a bentonitok, de nem vészes. Üdv.

kezdoborasz · http://www.kezdoborasz.blogspot.com/ 2010.09.22. 10:10:16

A táposzsák módszert kipróbáltam. Igen ráérő embernek való. Mire átcsurgott rajta a színlé, kinőtt és ki is hullott a hajam. Maradtam inkább a kifolyó alá rakott fémháló, és a szivattyú csövébe rakott szűrő és a 4-8 órás mustülepítés módszerénél.

bakatorro 2013.11.16. 04:56:03

szervusz attisch!
újonnan érkezőként kérdésem:
van-e tapasztalatod battonage-al, felkavart seprővel kapcsolatban?
állítólag krémesebbé, gazdagabbá teszi a bort ...
süti beállítások módosítása