Sűrűn járom az országot és alig van olyan település, ahol életem során ne fordultam volna meg. A gépkocsivezetők, akik olykor azt a feladatot kapják, hogy engem fuvarozzanak, gyakran mondják, hogy: ha Gyuri bácsival megyek, akkor nincs szükségem térképre!
Adonyt mégis viszonylag későn ismertem meg.
Az első meghívást Majer Istvánnétól, Mártától kaptam, aki az idő tájt a községi művelődési ház vezetője volt. Senki se tud (és többnyire nem is akar) kibújni a saját bőréből, ezért hát én is szőlész-borászoknak, a kertbarátoknak beszéltem arról, hogy a nincs annál demokratikusabb helyzet, mint amikor két, szomszédos kert gondozója a közös kerítésre támaszkodva, napbarnított felsőtesttel és mindössze egy fürdőnadrágba és papucsba öltözve tárgyalja meg éppen időszerű problémáit és egymás gondjait. Amelynek következtében aztán az asztalos szomszéd felajánlja, hogy benyelezi a frissen beszerzett lapátot, mire a vegyészmérnök szomszéd elmondja, hogy milyen növényvédő szereket keverjen a másik a permetlébe a szőlő következő permetezése alkalmával. Azután óvtam a vincelléreket attól is, hogy a szőlőtőkéiket túlságosan megterheljék a metszésnél termőrügyekkel, mert ennek az eredménye több bor lesz ugyan, de annak minősége föltétlenül gyengébb lesz, mert hogy a mennyiség és a minőség egymással ez esetben ellentétes! Ez után kérdés kérdést követett úgy, hogy alig győztem a válaszokkal. Mert Adonyban a szőlő minden gazdának a szemefénye!
Adony olyan a települések között, mint a csepp a tengerben; Adony történetében benne rejlik az egész magyar történelem. Kicsiben és vázlatosan!
A Duna partján fekvő település 1281-ből származó első levéltári említésében Odon néven szerepelt, ami a nyelvészek szerint az ad szóból származik, ősi személynév, valószínűleg birtokosának vagy egyik jelesebb lakójának neve lehetett. A Vatikáni Levéltárból előkerült adójegyzékben ez a mondat szerepel: Odonban Péter nevű pap 3 garast fizet. Vagyis Adonyban ekkor már volt templom, lelkész és adószedés is!
A falu a török hódoltság idején lakosságának jelentős részét elveszítette; házaikba félnomád, rác telepesek költöztek be, akik a török elől menekültek. Foglalkozásuk többnyire földművelés és állattenyésztés volt, de számosan a dunai átkelőhelyeket szállták meg, ahol szabadon gyümölcsöztethették kereskedelmi képességeiket.
III. Ferdinánd király 1649-ben a Zichy-család birtokába adta Adonyt, így szegény adonyiak egyidejűleg fizettek sarcot a földesúrnak és a török vezéreknek. A rácok betelepedésének második hulláma már a törökök kiűzésének idejére esik, mert az ország romokban állt és sok munkáskézre lett volna szükség. Ezért Lipót császár privilégiumokat ígért és adott a katonai szolgálatot vállaló délszlávoknak. 1705-ben történt, hogy Bottyán János (Vak Bottyán) levelet intézett az adonyi rácokhoz, amelyben azt ígéri, hogy azoknak a felfegyverzett rácoknak, akik leteszik a fegyvert, gráczia adatik. Ha fegyvert fognak Rákóczi mellett, havi zsoldban részesülnek. Biztosította, hogy az adonyi rácok szabadon élhessenek és munkálkodhassanak, semmi javukban ne háborítsák őket. "Ezen parancsolatommal - írta Rákóczi lovas és gyalog hadainak generálisa - ellenkezőnek élete elfogy érette." (Itt érintkeznek a történelem eseményei, mert Vak Bottyánnak, a kuruc háborúk legnépszerűbb alakjának Gyöngyösön, a ferencrendiek templomában állítottak díszes emléket, amelyet gyerekkoromban gyakran megcsodáltam.)
A második nagy bevándorlási hullám a Duna vizén érkezett Bajorországból és Lotharingiából. Ők honosították meg itt a szőlőtermesztés és a borkészítés tudományát. A három, egymástól gondolkodásmódban, vérmérsékletben, életvitelben szembetűnően különböző náció - a kezdeti nehézségek leküzdése óta - békésen él egymás mellett, egymással.
A 20. századi adonyi embereknek két nagy kincsük van: a Duna és a szőlő. Nem hiába települtek következetesen a partjára, mert a folyam nemcsak közlekedési út volt, hanem kenyérrel is szolgált a melléje szegődőknek. A Duna vize hajtotta a kiváló lisztet őrlő malmokat, de "schlepweg", azaz hajóvontató út is volt, aminek az emlékét egy ének máig megőrizte. Első versszaka imígyen hangzik:
Arul alól jön egy hajó
Húzza, húzza aztat 36 ló
Legelöl jár a két fakó,
Az én babám a lóhajtó.
(Pajer György emlékezete szerint Lendvay Zoltán: Adony, a történelemben.)
Kenyeret adott a Duna a halászat útján is. Legnemesebb zsákmány a viza nevű nagytestű, tengeri hal, amely a 18. század elején még akadálytalanul fel tudott úszni akár Budáig is (lásd Vizafogó).
Adonyi présház
Forrás: www.adony.hu
A másik "közkincs" a szőlő volt. A község 6628 holdnyi területéből 298 holdat a szőlőskertek foglaltak el, évente átlagosan 5400 akó bort termeltek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de az adonyiak szőlőszeretete mit sem csökkent, sőt hagyománnyá nemesedett és ez Szent Orbán nevéhez kapcsolódik.
Szent Orbán pápa 223-ban lett a katolikus egyház feje és 230-ban vértanúhalált szenvedett. Ő őrzi a szőlőket, amelyek május végén "a legnagyobb veszedelemben vannak, s leghamarabb az égi háborútól megvesztegettethetnek vagy a bogaraktól vagy egyéb apró állatokról kárt vallhatnak." Ezért lett május 25-e, az utolsó fagyosszent - Orbán - napja: ha ezen a napon lehűl a levegő és a vizek befagynak, akkor a szőlőt igen súlyos kár éri. Ha Orbán napján fagy van, akkor ősszel a vincellérek nem szüretelnek.
Ezért határozták el az adonyiak 1811-ben, hogy a szőlőhegyen kápolnát emelnek Szent Orbán tiszteletére. A kápolna harangját a szent püspöksüveges alakja ékesíti, jobbjában a vértanúságot jelképező karddal, bal kezében a szőlőfürttel.
Az Orbán-napi búcsút minden évben megtartják és minden évben ünnepélyesebb, színesebb lett. Magam is gyakran felkerestem Adonyt ezen a nevezetes napon, amikor a kápolna előtt Ledvay Zoltán, címzetes apát, esperes plébános celebrálta a szentmisét. Ő 1942 óta nagy tekintélyű és szeretett lelkipásztora a községnek. Nevéhez fűződik egy szép szokás: a kápolnát pünkösdi rózsákkal díszítik fel, ezeket a tisztelendő atya megszenteli, a gazdák pedig felaggatják a pincéjükben mondván, hogy a rózsa ügyel a borkészletre és vigyáz arra is, hogy a következő évben is legyen jó és gazdag bortermés. A pünkösdi rózsát csak a következő évben, Orbán napján távolítják el.
A május 25.-éhez, Orbán napjához legközelebbi szombaton tartják meg a búcsút Adonyban. Az ünnepséget követi a vidámság! Minden présházban sütnek, főznek, pálinkát, pogácsát kínálnak szomszédnak, rokonnak, ismerősnek és arra kiránduló ismeretlennek egyaránt. Szól a muzsika, nyekeregnek a harmonikák, az atyafiak felkeresik egymást, dicsérik a háziasszony főztjét és megpróbálják leszólni a házigazda borát. A mulatságnak többnyire csak a felkelő Nap vet véget.
Az adonyi szőlők sorsa azonban manapság már nem ilyen fennkölt és vidám! Majer Istvánné egy minapi levelében írja: "Sajnos, én már nem tudom Orbánra hívni a vendégeimet, mert a présházat az uram halála után a gyerekek örökölték, akik nem akarnak a szőlővel foglalkozni, ezért inkább eladnák. Nagyon sokan árulják a szőlőjüket, már alig van adonyi tulajdonos a Kápolna-soron, lassan kiöregszenek, kihalnak a szenvedélyes szőlősgazdák."
Nagy kár, de talán fordul egyet a világ és újból benépesül, megszépül az adonyi szőlőhegy. A pincében felaggatott pünkösdi rózsák majd gondoskodnak róla!
Utolsó kommentek